Laár András a háborúval és a migrációval kapcsolatban egyetért Orbán Viktorral
„Nagyon jónak tartottam, hogy az országot ne árasszák el iszlamista terroristák, és tessék, ahol elárasztották, ott most baj van.”
„Nagyon jónak tartottam, hogy az országot ne árasszák el iszlamista terroristák, és tessék, ahol elárasztották, ott most baj van.”
A világot irányító erőket nem érdekli senki személyes biztonsága – mondja Jurij Andruhovics az ukrán író, akinek új regénye, az Éj Rádió mindenhonnan száműzött hősét egyetlen ország sem fogadja be szívesen.
A miniszterelnök-helyettes felfestette az ördögöt a falra az atomháborúval, majd beleszállt Magyar Péterbe is.
Ukrajna kinevezésére váró magyarországi nagykövete szerint az ukránoknak fel kellett állniuk, és meg is tették.
A bíróság logikátlannak ítélte meg a férfi tagadását, aki a per során elismerte, hogy tanulmányozott robbanószerek előállításával foglakozó internetes oldalakat, és vásárolt is azokhoz alapanyagokat, de állítása szerint a csak a saját kíváncsisága kielégítésére és “barkácsolási” vágyból.
Alszu Kurmaseva orosz–amerikai állampolgárt azért állították bíróság elé, mert a vád szerint valótlanságokat terjesztett az orosz hadseregről.
A nyári szünet előtti utolsó külügyminiszteri tanácskozáson gyűltek össze az európai tagállamok tárcavezetői, akik egyelőre nem tudják, hogy legközelebb Brüsszelben vagy Budapesten fognak találkozni. A magyar miniszterelnök „békemissziója” alaposan megmérgezte a légkört, Szijjártó Péter szerint azonban ez a vita az óvodába való.
„Rémálom lenne, ha még két évig kellene harcolnunk” – fogalmazott a kijevi polgármester.
A gyanú szerint NATO-tagállamok ellen hajtottak végre “terrorista célú” kibertámadásokat.
Belehalt péntek esti fejlövésébe egy oroszellenességéről ismert volt ukrán parlamenti képviselőnő. Zelenszkij elnök szerint vizsgálni kell az orosz szálat is a gyilkosságban.
Telefonon egyeztetett Donald Trump és Volodimir Zelenszkij.
Putyin szóvivője szerint Kijev politikai okokból korlátozza a magyar és szlovák olajtranzitot, Moszkva pedig nem tud mit tenni. Erre reagálva Szijjártó Péter kijelentette, Ukrajna döntése az orosz Lukoiltól származó olaj tranzitjának leállításáról veszélyezteti Szlovákia és Magyarország hosszú távú ellátásbiztonságát.
A külügyminiszter azon sértődött meg, hogy az ukrán elnök szerint Orbán Viktor elárulta a moszkvai útjával a többi európai vezetőt.
Jens Stoltenberg szerint nem szabad önbeteljesítő jóslatokat felállítani.
A miniszterelnök szerint van a fiókjában egy szuperköltségvetés, amit elő lehetne venni, ha kitörne a béke, és máris megduplázná az idei gazdasági növekedést. Valójában az idei növekedést már lehetetlen megduplázni, és a miniszterelnök saját értékelése szerint is legfeljebb jövő év elején jöhet a „békepárti fordulat”. Egyébként a Pénzügyminisztérium konvergenciaprogramja szerint a béke 0,3 százalékponttal dobná meg a gazdasági növekedést.
A tervek szerint a megbeszélést pénteken tartják, ám ez még könnyen változhat.
„Jelentésnek” nevezi a beszámolót, amit a senkivel sem egyeztetett utakról készített.
Az ukrán törvényhozás kedden elfogadta azt a törvényjavaslatot, mely szerint 2025-től eltörlik az óraátállítást.
A magyar külügyminiszter orosz kollégájával New Yorkban tárgyalt.